A dagerrotípia feltalálása után közel fél évszázaddal, az 1800-as évek végén rohamosan terjedt a fényképezés a világban. Hazánkban is egyre népszerűbb lett, és a tehetősebbek fényképész műhelyeket nyitottak az ország különböző településein. Akkoriban készült az alábbi fénykép, mely egyszersmind ipartörténeti, néprajzi és kinológiai üzenetet is hordoz.
Egészen pontosan 1895-öt írtak, amikor – még Raitsits Emil munkásságának kezdete előtt – egy fent említett fényképező műhelyben úgy hozta a sors, hogy egy hagyományos viseletbe öltözött pásztorember állt a festett háttér elé. Az akkoriban divatos nyitott fényképészeti díszletbe akár lovakkal is be tudtak állni, s az egyre terjedő szokásnak megfelelően sokan engedtek is hiúságuknak. Emberünkről semmit nem tudunk, csupán annyit biztosan, hogy ő két kutyáját hozta magával az eseményre, hogy az új tudomány jeles gépezete velük együtt örökítse meg az utókornak.
A pásztor kutyáiról jól látszik, hogy balról egy nyírott komondor ücsörgött, jobbról pedig egy kuvasz fektében múlatta az időt, amíg a képcsináló beállította bonyolult szerkezetét.
Számunkra, gyarló utódok számára érzékelhető a már akkor két fajtaként ismert kutya fejformájának és szőrminőségének máig meglévő különbözősége. Azért is fontos e múltbéli emlék, mert látványos bizonyítékul szolgál arra, hogy 130 évvel ezelőtt is szükségesnek tartották (egészségügyi és praktikus okokból) a dolgozó komondorok szőrének nyírását, röviden tartását.
A fénykép hűen dokumentálja két nagytestű pásztorkutyánk XIX. század-végi különbségeit.