Kutyás berkekben szitokszónak számít a szaporító kifejezés, pedig jogi definíciója egyáltalán nem degradáló. A tenyésztő/szaporító kérdéskörről korábban beszélgettem már a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara egyik szakemberével és több tagunkkal is, de a napokban egy társaságban újra felmerült a téma, ezért úgy gondoltam érdemes közreadni néhány gondolatot ezzel kapcsolatban.
SZAPORÍTÓ
A szaporító kifejezést a kutyatenyésztésben olyan személyekre használják általánosságban, akik szakszerűtlenül, méltatlan környezetben hoznak létre utódokat. Sokan azt is hozzájuk kapcsolják, hogy a szaporítók legfőbb célja az anyagi haszonszerzés, pedig ezt a tenyésztők többségére is el lehet mondani.
Nem célunk vitát nyitni a szaporítók és a tenyésztők közti azonosságokról vagy különbségekről, talán egy másik alkalommal…
Jogi nézőpontból
Több jogszabály mindegyike szakmai értelemben említi a szaporító, szaporítás, szaporodásbiológia, szaporító-anyag kifejezést, és egyszer sem pejoratív értelemben! Ezek a jogszabályok a következők:
-
- az állattenyésztésről szóló törvény (1993. CXIV.)
- az állatvédelmi törvény (1998. évi XXVIII.)
- a kedvtelésből tartott állatokról szóló kormányrendelet (41/2010.)
- az állattenyésztés részletes szabályairól szóló AM rendelet (45/2019)
Kerestük a szaporítás szó hivatalos definícióját is, amelyet egyetlen jogszabályban, az egyes állatok szaporításának, a szaporítóanyag felhasználásának, valamint behozatalának és kivitelének állat-egészségügyi feltételeiről szóló 61/2002 FVM rendeletben találtunk meg.
A szaporítás deifiníciója: nőivarú állat természetes úton történő fedeztetése, mesterséges termékenyítése, továbbá genetikai anyagának felhasználása utód létrehozása céljából.
Ebben a definícióban semmilyen elítélő, lekicsinylő fogalom nincs!
Összefoglalva:
A „szaporító” kifejezés tehát önmagában semmiképp nem elítélendő cselekedetet takar, ezért ne használjuk ilyen értelemben!
Akkor hát hogy nevezzük azt, akik az állatok jólétét veszélyeztetve, áldatlan körülmények között hoz létre utódokat? Az ilyen embert állatkínzóként, szabályszegő vagy törvénysértő állattartóként kell megnevezni és felelősségre vonni!
Van azonban egy fontos helye a szaporítóknak, mégpedig a szakszerű tenyésztési rendszerekben.
TENYÉSZTÉSI RENDSZER
A haszonállat-tenyésztés (például sertés, baromfi stb.) egy hierarchikus, szigorúan felépített piramisrendszer. A folyamat célja a csúcsszinten elért genetikai előnyök gyors és gazdaságos eljuttatása a végtermék-előállítókhoz, miközben a genetikai tisztaság és a biológiai biztonság végig biztosított.
A tenyésztési piramis szintjei és a folyamat lépései a következők:
1. Nukleusz (elit) állomány – A genetikai csúcs
A folyamat a legfelső szinten, a zárt törzstenyészetekben (nukleusz telepeken) zajlik.
-
- Cél: A legkiválóbb tulajdonságokkal (pl. gyors növekedéssel, magas tej-, hús- vagy tojáshozammal, ellenállóképességgel) rendelkező egyedek szelekciója és nemesítése.
- Folyamat: Intenzív teljesítményvizsgálat, genetikai mérések (genomikai szelekció) és a legszigorúbb egészségügyi szűrések. Ezen a szinten hozzák létre a tökéletesített vonalakat.
2. Nagyszülő (grandparent) állomány – A sokszorosítás kezdete
A nukleusz állomány egyedeit fajtatiszta vonalakban tovább szaporítják, hogy növeljék az egyedszámot.
-
- Cél: A genetikai alapok megőrzése mellett a szaporulat mennyiségének növelése.
- Folyamat: A nukleusz állomány hím- és nőivarú egyedeit párosítják. Az itt született utódok képezik a nagyszülői generációt, amelyeket áttelepítenek a következő szintű tenyészetekbe.
3. Szülő (parent) állomány – A szaporító állomány szülei
A nagyszülőkből származó ivadékok alkotják a szülőállományt. Baromfi esetében például ezeket nevezzük szülőpároknak.
-
- Cél: Olyan hím- és nőivarú állatok előállítása, amelyek utódai már a piacra szánt, gazdasági haszonállatok lesznek.
- Folyamat: Itt gyakran haszonállat-előállító keresztezést alkalmaznak. Ez azt jelenti, hogy két különböző genetikai vonalat kereszteznek, kihasználva a heterózis hatást (a hibrid erőt), így az utódok szívósabbak lesznek és jobb termelési mutatókkal (például jobb takarmányhasznosítással) rendelkeznek.
4. Szaporító (termelő) állomány – A végtermék előállítói
A szaporító telepek a szülőállománytól származó tojásokat (baromfi) vagy vemhes állatokat (sertés, marha) tartják és értékesítik végtermékként a tojás-, hús- vagy tejtermelő gazdaságoknak.
-
- Cél: A végtermék (pecsenyecsirke, vágósertés, tojótyúk) előállítása a fogyasztók számára.
- Folyamat: Az ezen a szinten született állatok már nem vesznek részt a továbbtenyésztésben, hanem közvetlenül a végtermék-előállítást (pl. hús- és tojástermelést) szolgálják.
* * *
Hol van ehhez a struktúrához képest az ebtenyésztés – tehetjük fel jogosan a kérdést. És bár az ebtenyésztésben is vannak fellelhető irányvonalak, de a felvázolt módszer, s különösen annak szervezettsége komoly iránymutatást, és akár mintát is adhatna a felelősen gondolkodó szervezetek számára, akik élve a tenyésztésszervezés jogával és felelősségével jelentős mértékben hozzájárulhatnának a minőségi komondorszaporulat eléréséhez.
A Társaság a Komondorért Egyesület a fenti rendszert is figyelembe véve, annak komondortenyésztésre alkalmazható komponenseit és hierarchiáját megfontolva, egyes elemeit megtartva és struktúráját megfelelően alakítva igyekszik minden jó gyakorlatot átvenni és alkalmazni.
A felelősség kötelez!
Hozzászólásokat a Facebook csoportunkban várjuk.