a Szakmai Tanács elnöke
Már tizenéves korában nagyon szeretett volna saját komondort. Szülei azonban tartottak a hosszú bunda ápolásától, ezért ez a vágya csak később, felnőtt korában teljesülhetett. Az 1960-as évek végén, még diákként lépett be a Komondor Klubba és szorgalmasan eljárt a klubnapokra is. Itt megismerhette az akkori komondoros életet, az egykori állomány gondjait, a tenyésztők hozzáállását, a köztük meglévő ellentéteket…
A következő években szorgalmasan járta a kiállításokat, figyelte a bírálatokat, az állomány fölvezetett egyedeit.
Idővel megérett benne az elhatározás, hogy küllembíróként szeretne részt venni a fajta alakításában. 1982-ben sikeres küllembírói vizsgát tett komondor fajtából is. Ezt követően évről-évre egyre többet foglalkoztatott bíró lett, és megszilárdult benne a fajtáról alkotott kép, melyben a munkaképesség és az egészség döntő tényezőként szerepelt.
A magyar pásztorkutyák megismertetését, népszerűsítését mindvégig kiemelt feladatának tartotta. Ennek érdekében „A kutya” folyóiratban és helyi lapban számos írása jelent meg, továbbá saját kiadásban szerkesztett és részben írt egy kuvaszt ismertető szakkönyvet. Fölkérték a Mezőgazda Kiadó által 2002-ben kiadott „Régi magyar kutyafajták” című könyv komondor és kuvasz fejezeteinek megírására.
Időközben érdeklődése kiterjedt más nyájőrző kutyákra is. Bírói vizsgát tett és szépségversenyeken azóta is bírál többek között valamennyi magyar, szlovák, lengyel, szerb, olasz, spanyol, orosz, török, közép-ázsiai, kínai pásztorkutyát. Ezek közül jó néhányat még meg lehet figyelni eredeti, ősi munkájuk végzése közben. Mivel hasznosnak, tanulságosnak találja a nyájőrző kutyák eredeti használatukban történő megismerését, éveken keresztül járt Erdélybe, látogatott esztenákat. Eljutott és megfigyelhetett grúziai és örményországi nyájak mellett dolgozó kutyákat, török-kurdisztáni kutyákat és Üzbegisztán félsivatagos vidékeinek nyájőrzőit is.
Tapasztalataival készséggel járul hozzá az Egyesület fölvállalt céljainak eléréséhez, a komondor külső és belső tulajdonságainak javításához.