Tájékoztatjuk, hogy honlapunkon két süti működik, mindkettő a honlap működéséhez szükséges feladatot lát el.
Sütikre vonatkozó részletes tájékoztatás itt olvasható.
Az utóbbi időben többen érdeklődtek, hogyan csatlakozhatnának tagként egyesületünkhöz. Mi sem egyszerűbb, csak kattintsanak erre a linkre.
Bár a felszín csendesnek tűnhet, a mélyben folyik az építkezés: a szakmai munka alapjainak lefektetése!
Az elnökség a 2025. november 6-án megtartott elnökségi ülésén úgy határozott, hogy rendkívüli online közgyűlést hív össze.
Október 18-án tartottuk az alakuló ülés utáni első igazi összejövetelünket, immár bejegyzett egyesületként. Két feladatot terveztünk egész napra: egy stratégiai megbeszélést a komondor jövőjét illetően, és egy játékos tesztpályát a komondoroknak. Utóbbira szeretettel vártuk az izsáki érdeklődőket is.
Örömmel vettük tudomásul, hogy a 2025. évi ítélkezési szünet befejezését követő napon az illetékes törvényszék 21.Pk.60.064/2025/2. végzésében elrendelte egyesületünk nyilvántartásba vételét.
2025. július 19-én megalakult egyesületünk.
A hivatalos adminisztráció mellett tartalmas és megfontolt gondolatok hangzottak el az alakuló ülésen.
2. oldal / 2